Babzsákfotel gyerekeknek


A gyerekeknek fontos, hogy hancúrozással, hempergéssel vagy ugrálással levezessék a fölös energiájukat. A babzsákok ezért a gyerekszobák ideális kiegészítője, alkalmas a játékra, pihenésre és olvasásra is.

A babzsákfotel otthoni elkészítésével sokat spórolhatunk, akár a bolti ár feléért elkészíthetjük azt. A folyamathoz szükség lesz, kb. 1,2 m bútorszövetre, ugyanennyi erős vászonra, csomagolópapírra, cipzárra, fonalra, vattára és töltőanyagra (polisztirol gyöngy 0,8 kg), ollóra, cérnára valamint varrógépre.

A szabásmintát ki kell nyomtatni, majd felrajzolni ezt egy csomagolópapírra. A babzsák mintáját egy kúp alakú formából alakítjuk ki. Ennek alapja egy 24 cm sugarú kör. A palásthoz meg kell rajzolni egy 48 cm sugarú kör negyedét. Majd a sarkokat kössük össze egy egyenessel és állítsuk rá merőegesen az eredeti kör középpontjába. Ezen mérjük fel 60 cm-t. Ebbe a pontba kössük be a sarkokat, ez fogja alkotni a kúp oldalát. A kész mintát vágjuk ki négyszer a bútorszövetből és az erősebb vászonból is.

A következő lépés az elemek összeillesztése. A megfelelően erős tartáshoz kétszer varrjuk össze. A munkálat során az 1 cm-es varrásszélről sem szabad megfeledkezni. Mivel gyerekeknek készül a babzsák díszíthetjük sapkával, esetleg szemmel és szájjal. Ezek különböző maradék anyagokból lehet kialakítani.

Az illesztés során hagyni kell egy rést, amely segítségével a babzsákot fel lehet tölteni. Ezen a résen keresztül kell 2/3 részig megtölteni a formát polisztirol gyönggyel. Ezt a rést később se varrjuk be, helyezzünk rá inkább cipzárat, így később könnyebb lesz a külső részt tisztítani, illetve a babzsákot újratölteni.